Egyéni Gestalt terápia

Ha szívesen indulnál felfedezőútra saját magad felé, hogy megízleld a békés amazonság erejét, egyéni ülésekkel várlak. Hetente találkozunk 60 percben. Ez idő alatt csak rád figyelek, csak veled dolgozunk. Személyesen találkozunk, mert a kapcsolódásunk így a legteljesebb, így észleljük a lehető legtöbbet egymásból és a köztünk, körülöttünk lévő tértől. A 13. kerületben, Újlipótvárosban várlak.

A kliensekkel végzett munka során számomra kiemelt jelentőségű a terapeuta és a kliens közötti partneri kapcsolódás, mely alapjaiban határozza meg a közös munkánk sikerességét. Megnyílni, őszintének lenni ugyanis csak bizalommal teli légkörben lehet, ahol a kliens megtapasztalja az elfogadást, azt éli meg, hogy bármit tesz, bárhogyan cselekszik, ő jó úgy, ahogy van. Az általunk így létrehozott térbe aztán már belefér a felfedezés, a kísérletezés, az ellentmondásokra történő rácsodálkozás, mely lehetővé teszi a kliens számára a komfortzónából kilépést, ezáltal a tanulást, fejlődést.
A terápiás folyamatnál nem tudjuk előre, hány alkalomra lesz szükséged, ezt sok minden befolyásolja, többek között a probléma jellege, a tempó, a bizalom kialakulása. Mivel a változásokhoz idő szükséges, azt szoktam javasolni, adj legalább egy negyedévet magadnak, hogy megtapasztald a fejlődést. Ez körülbelül 12 hetet jelent, 12 terápiás üléssel. Mélyebb, a személyiség nagyobb részét érintő önismereti munka esetén nem ritkák a 1,5-2 éves folyamatok sem.

Gestalt terápiás tevekénységemet gyakornokként végzem. Mit jelent ez? Gestalt terapeutává válni egy négyéves képzéssel lehet, melynek első két évében a hallgatók fókusza saját magukon van. E két év sikeres teljesítése után indulhatnak el a gyakorlás útján, melyhez a képző intézmény folyamatos szakmai támogatást biztosít. A gyakorlat tehát “élesben” zajlik, a gyakornok valamennyi kompetenciájának megléte mellett gyakorol, a számára biztonságot adó szupervíziós háttérrel.

Milyen a Gestalt terápia?

A Gestalt terápiában az itt és mostban, a jelenben találkozunk és ott is dolgozunk. Bár hasznos lehet tudni, hogyan alakultak ki a jelenlegi viselkedésmintáink, a Gestalt terápiában nem töltünk sok időt a múlt elemzésével vagy értelmezésével. Nem indítunk hosszú gondolatmeneteket sem arra vonatkozóan, mi történhet majd a jövőben. Megvizsgáljuk ehelyett, hogy a jelen pillanatban hogyan hatnak a kliensre a múlt emlékei, avagy a jövővel kapcsolatos gondolatai. Hogyan befolyásolja a jelenlegi állapotát, észlelését, döntéseit és viselkedését az, ahogyan a múlt és a jövő lenyomatai megjelennek a jelen pillanatban. Ha ennek a hogyannak a lehető legtöbb aspektusát tudatosítjuk, a változást tesszük lehetővé.

A Gestalt a változásra ugyanis nem úgy tekint, mint valami elérendő célra. Nem abban hiszünk, hogy ha valamilyenné válni szeretnénk, csak akarnunk kell, és megtörténik. Abban hiszünk, hogy akkor fogunk tudni megváltozni, ha a lehető legteljesebben megéljük azt, amiben éppen vagyunk. Amikor egy pillanatra igazán megérezzük azt, amiben benne vagyunk, annak minden aspektusát, szépségét és nehézségét. Ehhez időre van szükség, rohanva nem tudjuk meglátni az apró nüanszokat. Megállunk, szemlélődünk, észreveszünk, tapasztalunk, kísérletezünk, kiszakadunk a mindennapok mókuskerekéből.

Szeretem, ahogy ebben a más minőségű jelenlétben a kliens és a terapeuta kapcsolódik. Egyenrangúság van, ahol a kliens nem páciens, a terapeuta pedig nem távoli megfigyelő, külső szemlélő, hanem partnerként van jelen a folyamatban, megosztja saját gondolatait, érzeteit és érzéseit is. Hiszem, hogy minden sérülésünk kapcsolatban keletkezett és ezek a sérülések csak kapcsolatban gyógyulhatnak. A terápiás tér biztonsága lehetőséget ad arra, hogy a jelenben olyan helyzetekben kísérletezünk, amelyek elősegítik ezt a fajta gyógyulást, a kliens tudatosságának növekedését.

Hogyan dolgozunk együtt?

Első találkozás

Erre az online találkozóra az időpontfoglaló segítségével tudsz olyan időpontot választani, ami Neked megfelelő. Körülbelül 30 perces beszélgetésre számíthatsz, melynek célja, hogy valamelyest megismerjük egymást. Ezen az alkalmon beszélgetünk röviden arról is, miben keresel segítséget, én is mesélek arról, hogyan működik a Gestalt terápia. A beszélgetés végére lesz egy első benyomásunk arról, hogyan működünk együtt, amelynek alapján közösen meg tudjuk hozni azt a döntést, hogy rálépjünk-e az önismereti, terápiás útra együtt.

Terápiás folyamat

A folyamat első ülésein úgynevezett terápiás szerződést kötünk. Megbeszéljük a kereteket, a logszitkát, adminisztrációt, és azokat az elveket, amelyek menétn együtt dolgozunk. Ez a szerződés szóban történik. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a terápiás folyamat, a megállapodott keretek szerint találkozunk az üléseken. A folyamat első felében hetente találkozunk, az idő múlásával lehet, hogy már ritkábban, kéthetente vagy havonta. Az ülések változatlanul 60 percesek, és az alapelvek, értékek is változatlanok. Bármiben is állapodunk meg, ha szükségét érezzük, beszélünk arról, hogyan változtathatunk. Semmi nincs kőbe vésve és a döntésünk közös lesz.

Lezárás

Ahogy haladunk előre a folyamatban, felmerülhet, hogy lezárnánk a folyamatot. Lehet, hogy ez az érzés hirtelen fog eljönni, lehet, hogy lassan érik meg a helyzet. Bárhogyan is legyen, együtt döntünk arról, hogyan zárjuk le a folyamatot. Minimum egy ülést a zárásnak fogunk szentelni, egyébiránt pedig közösen döntünk arról, milyen formát adjunk a kettőnk közötti kapcsolat zárásának.

Gyakran ismételt kérdések

Az időpontfoglalóban válaszd ki a napot és időpontot, ami neked a legkellemesebb. A kiválasztott időpontról visszaigazolást fogsz kapni emailben, amely tartalmazni fogja azt a linket, amin a kiválasztott időpontban online kapcsolódunk majd. A technikai hátteret a Zoom adja. Az emailben kapott linkre kattintva tudsz csatlakozni a beszélgetéshez. Ez a böngésződben fog megnyílni, ahol tudsz választani, hogy a Zoom applikáción vagy a böngészőn keresztül akarsz-e csatlakozni. Ha nem bajlódnál az applikációs letöltésével, kattints a ’Join from browser’ feliratra.

Ha már megkezdtük a közös munkát, mindig személyesen egyeztetünk időpontot.

A 60 perces Gestalt terápiás ülés díja 15.000-20.000 Ft között van. E kereten belül te határozod meg, hogy a saját lehetőségeidhez mérten mennyit fordítasz a közös munkára.

Az első alkalommal, amikor a kereteket megbeszéljük, arról is döntünk, milyen rendszerességgel állítsak ki számlát az ülésekről. Választhatod azt az opciót, hogy ülésenként fizetsz, és lehet, hogy havonta egy alkalommal állítok ki számlát.

A számlát elektronikusan küldöm meg emailben számodra, majd azt átutalással vagy bankkártyával tudod kifizetni.

Mindig adódhat olyan történés, ami miatt nem tudsz egy-egy ülésre eljönni. Az ülés lemondására ezért lehetőséged van az ülést megelőző 48 óráig azzal, hogy az ülés pótlására még azon a héten pótló alkalmat találunk közösen. Ha ez nem lehetséges, mert nem találunk közös időpontot, az ülés elmarad, de kiszámlázásra kerül. Vis maior esetben külön egyeztetünk a lehetőségekről.

Ez megint egy olyan kérdés, amire külön szerződünk. Alapesetben az üléseken kerülünk kapcsolatba, ott beszéljük át mindazt, ami fontos és szükséges a közös munkánkban. Lehetnek azonban olyan esetek, amikor felajánlom az ülések közti kapcsolódás lehetőségét. Ha ilyen megállapodás nincsen közöttünk, a két ülés közötti kapcsolatfelvételedre nem fogok válaszolni (kivéve az ülés lemondásával kapcsolatos vagy vis maior kommunikáció).

A közös munkánk alapja a bizalom, így a szerződésünk fontos pontja a titoktartás. Ezért erre vonatkozóan külön szerződünk. Emellett a szakmám etikai kódexe is előírja a titoktartási kötelezettséget. Az üléseket követően általában jegyzeteket készítek, melyek elzárt, kizárólag általam történő hozzáféréséről és tárolásáról gondoskodom. A titoktartás nem szűnik meg a terápia végével sem.

Kizárólag a te előzetes hozzájárulásoddal adhatok ki információt magán- vagy közintézmény számára (pl. bíróság vagy biztosítótársaság). Kivételt képez, ha az információ ki nem adása teljes bizonyossággal nagyfokú életet fenyegető veszélyt (önmaga vagy bárki más számára) vagy igen nagyfokú veszélyt jelent a társadalom számára (pl. közvetlen öngyilkossági veszély, gyilkossági kísérlet konkrét terve, merénylet). Ebben az esetben csak a feltétlenül szükséges érintetteket, például az érintett személyt és az illetékes családtagokat, a hivatásos szakembereket, illetve az illetékes hatóságokat értesíthetem. Minden ilyen esetben párbeszédet folytatunk, és olyan módon keresünk, amely a leginkább előnyös a terápiás folyamat szempontjából.

Amennyiben valamilyen dolgozatban, előadásban vagy publikációban szeretném felhasználni a veled folytatott munkánk során nyert konkrét információt, a te engedélyedre van szükségem. Természetesen gondoskodom a teljes anonimitásról a neveket és adatokat illetően.

Amennyiben ilyen érzésed támad, arra bátorítalak, tegyél ugyanúgy, mint minden más esetben a terápiás üléseken, hozd be kettőnk terébe, beszéljünk róla. Amennyiben ez a beszélgetés nem hoz számodra megnyugvást és nem tudunk közös megoldást találni, képzőm, a Budapest Gestalt Intézet Etikai Bizottságához fordulok.

Scroll to Top